|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 33 találat | lapozás: 1-30 | 31-33 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tapodi Zsuzsa 1996. július 14.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, valamint a tasnádi Vas Márton Anyanyelvápoló Kör júl. 15-20 között partiumi anyanyelvápoló jutalomtábort szervez a Nagykároly melletti Gencsen. A falu református lelkészét, Bátori Gyulát jó szervezőnek ismerik. Vas Zoltán orvos, a tasnádi kör elnöke szervezői munkája is hozzájárult ahhoz, hogy 45 gyermek és 15 kísérő érkezhessen a táborba. A tanulók az Aranka György nyelvművelő verseny helyezettjei. A tanulók magyarországi /Deme László, Kerekes Barnabás, stb./ és hazai /Bura László, Kónya László, Zsigmond Győző és Tapodi Zsuzsa/ előadásait hallhatják. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./1997. október 19.Az 1992-ben megalakult Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége /AESZ/ okt. 17-19-e között tartotta Sepsiszentgyörgyön tisztújító közgyűlését, melyre Erdély minden megyéjéből érkeztek küldöttek. Az AESZ szervezésében négy anyanyelvi vetélkedő működik, a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő /KAV/, az Aranka György Nyelvművelő Verseny, az Implom József Helyesírási Verseny és az Országos Tamási Áron-verseny. Ördög Gyárfás Lajos főtitkári beszámolójában kiemelte, hogy az AESZ csak akkor működhet eredményesen, ha intézménnyé válik. Zsigmond Győző leköszönő elnök az elmúlt két évet értékelte. A közgyűlésen megválasztották az új vezetőséget. Dr. Péntek Jánost elnökké, Ördög Gyárfás Lajost ügyvezető elnökké választották, alelnökök lettek: Zsigmond Emese, Zsigmond Győző, Török Katalin, Tapodi Zsuzsa és Mészely József. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 28./1999. október 10.Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./2003. április 30.Ápr. 26-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén sor került Végh Balázs Béla szatmárnémeti főiskolai tanár Kanonizáció a kisebbségi irodalomban című doktori értekezésének nyilvános megvédésére. Dr. Egyed Emese, a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékének vezető professzora ismertette a doktorandus pályáját. Végh Balázs Béla /sz. Börvely, 1953. márc. 3./ a BBTE magyar-német szakának elvégzése után tanított. 1999 óta a BBTE szatmárnémeti Tanítóképző és Angol Nyelv főiskolájának a tanára, 2002 óta adjunktusa. Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei és a Fél évszázad magyar költői (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998) c. kötetek társszerkesztője. Kutatási területe a kisebbségi irodalom. Legjelentősebb tanulmányai: Irodalmi és stilisztikai tanulmányok (társszerző, Bukarest, 1984), A nyelvi interferenciáról (Korunk, 1990), Kortársunk Csokonai (Látó, 1992), Romániai német irodalom, avagy német irodalom Romániában (Régió, 1993), A "Színek és évek" nyolcvan éve (Látó, 1994), A kisebbségi kérdés (Korunk, 1994), A kisebbségi irodalom ma (Bécsi Napló, 1995), Kollektív esztétika - szabadságesztétika (Korunk, 1995), Kánonalkotás a húszas évek kisebbségi irodalmában (Erdélyi Múzeum, 1998). Végh Balázs Béla doktori dolgozatát a bizottság további három tagja - dr. Cs. Gyimesi Éva professzor asszony, dr. Horváth Andor, a tanszék docense, és dr. Bertha Zoltán, a budapesti Károli Gáspár Református Tudományegyetem Kortárs Irodalomtudományi Tanszékének a docense - szakvéleményezett. A bizottság távol lévő ötödik tagjának, dr. Tapodi Zsuzsának, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai bölcsészettudományi kara docensének az írásban eljuttatott szakvéleményéből dr. Egyed Emese olvasott fel. /Boros Ernő: Végh Balázs Béla az irodalomtudomány doktora lett. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 30./2003. szeptember 27.A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karainak nagy aulájában zajló kétnapos /szept. 26-27./ rendezvénysorozat témája a Kultusz, kultúra, identitás.Az előadók a kultuszkutatás és az irodalomtörténet jeles művelői, magyarországi, erdélyi magyar és román kutatók. A társszervező Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Kallós Zsuzsa a kultuszkutatás fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy az általa képviselt intézet e kutatási terület egyik bázisa. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének nevében Takács Ferenc, a kultuszkutató-csoport egyik alapító tagja azt emelte ki, hogy a rendezvény helyszíne mintegy húsba és életbe vágóan emeli ki az elhangzottakat. Az Ady-kultusz hatása az induló erdélyi magyar irodalom identitástudatára címmel tartott előadást Tapodi Zsuzsa. Pomogáts Béla irodalomtörténész Reményik Sándor kultuszáról beszélt. Az utolsó előadás vitát gerjesztett a hallgatóságban: Takács József A tér és az idő nemzetiesítése és a kultuszok témakörben értekezett. /Sarány István: Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Kultusz, kultúra, identitás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27./2004. május 12.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) és a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont szervezésében máj. 8-án tartották Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét. A versenyen közel száz általános és középiskolás diák vett részt Székelyudvarhelyről, Nagyváradról, Székelyhídról, Brassóból, Kolozsvárról, Nagybányáról, Aradról, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Kovásznáról. Tapodi Zsuzsa, a bukaresti hungarológiai tanszék, illetve a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem előadótanára állította össze a játékos feladatokat, és vezette le mind az általános, mind a középiskolások versenyét. Az általános iskolások vetélkedőjének témája Lengyel Dénes Régi magyar mondák című kötetének, a középiskolásoké pedig Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényének ismerete volt. /Nagy Zsuzsanna: Anyanyelvi vetélkedő Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./2006. március 21.1991 elején Bíró István, az RMDSZ oktatási alelnöke, Lőrinczi Gyula matematikus, egyetemi tanár és Nagy E. József egyetemi adjunktus kezdeményezésére bizottság alakult, hogy a másfél évszázados bukaresti magyar közművelődési hagyományok folytatásaként intézményt teremtsenek. Március 6-án megválasztották a vezetőséget. Az elnöki tisztséget azóta mindmáig Lőrinczi Gyula tölti be. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság az 1857-ben alakult Hunnia Olvasóegylet jogutódjának vallja magát, a társaság jelenleg mintegy ötszáz tagot számlál. Céljuk a bukaresti magyarság művelődési és tudományos életének fellendítése és az Ady Endre Iskola támogatása. Alakulásuk után vissza kellett szerezniük a kommunista rendszerben államosított Petőfi Házat, noha azt a XIX. század derekán a bukaresti magyarok közadakozásból építették. Az RMDSZ vezetősége parlamenti úton szorgalmazta az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet megszavazását, ennek alapján 1999-ben a Petőfi Ház újból visszakerült, 2004-ben pedig sikerült a könyvtárat is visszaszerezniük, számolt be az elnök a társaság munkájáról. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője cím alatt eddig két kötet jelent meg, a harmadik, amely 2005-ig foglalja össze az intézmény történetét, a napokban kerül nyomdába. Munkájuk elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Berényi Dénes akadémikus javaslatára BPMT-t fölvette a határon túli magyar tudományos műhelyek jegyzékébe. A bukaresti és ezen felül az ókirályságbeli magyarság közművelődését és egyházainak történetét Bíró István, Takács Pál, Lőrinczi Gyula, Zágoni Albu Zoltán, Bányai László, Árvay Árpád, Árvay Zsolt, Adorjáni Dezső és Szász Ferenc tanulmányai örökítették meg. 2001-ben a BPMT pályázattal elnyerte az Arany János Alapítvány támogatását „A bukaresti magyar diaszpóra szellemi élete” című programjához. Molnár Szabolcs a Bukaresti Tudományegyetem magyar tanszéke, illetve az ennek folytatásaként beindult hungarológiai oktatás adatait dolgozta fel. Demény Lajos akadémikus levéltári felfedezések alapján új adalékokkal gazdagította a bukaresti református egyház és iskola 1848 előtti történetét. Lőrinczi Gyula az 1857-ben alakult Bukaresti Magyar Olvasóegylettel kezdődően a közművelődési szerveződéseket mutatja be korabeli jegyzőkönyvek, egyéb dokumentumok alapján, Bántó István, Tapodi Zsuzsanna, Bányai Éva és Szonda Szabolcs sajtótörténeti tanulmányokkal kapcsolódott a kutatói programba. Az érdeklődők tudják, hogy a Petőfi Házban melyik nap milyen rendezvény várja őket. A hétfői nap például a Petőfi Színköré: irodalmi megemlékezések, színielőadások teszik emlékezetessé az esteket; Kováts László, a kör vezetője tavaly az EMKE Szentgyörgyi István díját érdemelte ki. Baloghy Bibiánna divattervező minden ellenszolgáltatás nélkül készíti a színjátszók és a régizene-együttes jelmezeit. Szerda a tudománynépszerűsítő, nyelvművelő előadások napja, de működik itt komolyzenei klub is Árvay Zsolt vezetésével, ahol rendszeresen fellép az Öllerer Ágnes vezette Lyceum Consort régizene-együttes is. Egy nap az időseknek van fenntartva: klubjuk keretében találkoznak, szükség esetén ingyenes orvosi konzultációban részesülnek. A BPMT Kozma Kiss Tibor ügyvédnek köszönhetően ingyenes jogi tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére áll.. /Barabás István: Tizenöt év a bukaresti magyarságért. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ Emlékeztető: az első évkönyv: A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője 1991-1993 /Kriterion, Bukarest, 1995/2006. május 8.Ma már nem az állambiztonságtól, hanem a közönytől kell félteni az anyanyelvet – hangzott el a hét végén Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjének megnyitóján. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont közös szervezésében sorra kerülő rendezvényen Erdély Judit, az AESZ alelnöke, valamint Becsek Ede iskolaigazgató köszöntötte az Erdélyből és a szórványvidékekről érkezett általános és középiskolás diákokat, tanárokat. A dr. Tapodi Zsuzsa, illetve dr. Zsigmond Győző egyetemi tanárok által vezetett játékos vetélkedők témája a negyven évvel ezelőtt elhunyt Tamási Áron élete és munkássága volt. Az országos anyanyelvi versenyen kiváló eredményt értek el a háromszéki diákok. /Nagy Zsuzsanna: Harcba szállni az anyanyelvért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./2007. július 9.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében elkezdődött a 9. Kárpát-medencei Anyanyelvi tábor Setétpatakon. A tíznapos tábor célja: a magyarságtudat fejlesztése, közös kulturális értékek megismerése, az összetartozás érzésének kialakítása. A táborban 40 diák és tanár vesz részt Felvidékről, Vajdaságból, Veszprém megyéből és Erdély szórványtelepüléseiről. A programban ‘56-ról filmvetítés is szerepel, az előadók: Pomogáts Béla, Demeter László, Zsigmond Győző, Tapodi Zsuzsa és Péntek János. /Setétpatak nyelvtábora. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./2008. november 13.A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó november 12-én újabb négy kötetét mutatta be a sepsiszentgyörgyi olvasóközönségnek: Cseke Gábor regényét /A bozót/, Tapodi Zsuzsa irodalmi tanulmányait /A soha el nem vesző könyv nyomában/, dr. Nagy Lajosnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet egy korszakáról szóló monográfiáját /Életünk kórtörténete/ és László-Herbert Márknak az I. Mihály román király végnapjait feltáró tanulmánykötetét /És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról?/ Sarány István csíkszeredai újságíró ismertette. /Váry O. Péter: Újabb négy Pallas-Akadémia-könyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./2008. december 6.Megjelent Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész A soha el nem vesző könyv nyomában. /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című tanulmánykötete. Az irodalmi kánon mibenlétét vizsgálta. Az, hogy mi kerül be a tananyagba, híven tükrözi az irodalmi kánon éppen aktuális állását. A világirodalom vándortoposzaival foglalkoznak a második rész tanulmányai, amelyek egyetemi jegyzetként is olvashatók.,,Kánon és kultusz sok tekintetben rokon fogalmak. Mindkettő döntő szerepet játszik egy közösség önazonosságának megteremtésében és fenntartásában. Mindkettő úgy konzervál, hogy el is fedi a műveket: a jelen felől konstruálja meg a mintának tekintett múltat, mégpedig legitimációs céllal” – írta Tapodi Zsuzsa. Pieldner Judit: Kánon, szövegköziség, kultusz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./2009. május 8.Másodszor ültek össze Csíkszeredában magyar és román szakemberek, mindenek előtt egyetemi oktatók, hogy a Magyarok a román irodalomban – románok a magyar irodalomban témakörben ismét tükröt tartsanak egymásnak. Az első, 2007-es próbálkozás protokollárisabbra sikerült, a mostani, az április 24-i rendezvény bensőségesebb volt, vélekedett a szervezők nevében dr. Balázs Lajos, a Sapientia EMTE kari kancellárja. Dr. Kövecses Zoltán (ELTE) előadása az értelmes párbeszéd és megértés kognitív feltételeit érintette. Dr. Breaz Mircea-Constantin (Babes–Bolyai) A román és magyar közmondások gyermeki világképe című dolgozata egy jövőbeli kutatás első lépése lehet. Látszólag ugyanaz a tárgy foglalkoztatta dr. Bucur Nicolaét és dr. Bíró Bélát (mindketten a Sapientia EMTE oktatói): Octavian Goga sajátos hazafiságának ellentmondásossága, illetve Goga és Ady Endre vitája az antiszemitizmusról és a román–magyar közeledés esélyeiről. Dr. Egyed Emese (Babes-Bolyai) Barcsay Ábrahám román leányvásárt ábrázoló élőképének gyökereit boncolgatta, dr. Tapodi Zsuzsa (Sapientia–EMTE, Csíkszereda). egy Gyulai Pál regény szereplőinek etnikai jellegzetességeit, összevetve Jókai Mór hasonló, ám erőteljesen idealizáló románságképével. Dr. Papp Kincses Emese (Sapientia EMTE, Csíkszereda) Illúzió és időszerűség. Kánon és kanonizáció Kós Károly transszilvanizmusában, majd Nagy Imola (Sapientia EMTE, Marosvásárhely) Magyar transszilvanizmus, román transszilvanizmus című dolgozatai, a román–magyar párbeszédben mindmáig tisztázatlan, ellentmondásos vádaskodásokat érintette. Dr. Bakó Rozália (Sapientia EMTE, Csíkszereda) Párhuzamos identitások a virtuális térben címen és egy magyar, illetve román nyelven vezetett, majdnem azonos tartalmú internetes blog eltérő visszhangját elemezte. /Cseke Gábor: Magyar–román „átjáró”. Széljegyzetek a második Nemzetközi Imagológiai Konferenciáról. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./2009. május 12.Mintegy száz diák és felkészítő tanár részvételével zajlott Kovászna városban a hétvégén a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő. Az országos szintű anyanyelvi vetélkedőn 20 csapat vett részt. Erdély Judit, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. A középiskolások versenyének játékvezetője Tapodi Zsuzsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára volt. A verseny után a diákok ellátogattak Kézdivásárhelyre és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumba. /Kovács Zsolt: Anyanyelvápoló diákvetélkedő Kovásznán. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./2009. július 22.A setétpataki anyanyelvi tábor lakói Uzonkafürdőn, az ottani új strandon töltötték az együttlét tizedik napját. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt éve szervezi több támogató – köztük a Nemzeti Alapprogram és a Kovászna Megyei Tanács – segítségével a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor rendezvényeit, előbb Kommandón, Zabolán, Illyefalván és több éve rendszeresen a setétpataki panzióban. Az idei résztvevők háromszéki anyanyelvi vetélkedők díjazottjai, Erdély szórványvidékeiről, Párkányból (Szlovákia), Pélmonostorról (Horvátország), Zentáról (Szerbia), valamint az anyaországi Veszprémből érkezett középiskolások és kísérőik voltak. Az AESZ ügyvezető elnöke, Ördög-Gyárfás Lajos a háromszéki nevezetességekről készült DVD-t mutatta be. Dr. Tapodi Zsuzsanna, a Sapientia EMTE tanára Kazinczy Ferenc 1816-os Erdélyi leveleiből idézett: ,,Magyarország nem ismeri Erdélyt. Megszokván venni utunkat, valamikor honunkból kimozdulunk, feledjük, hogy kelet felé egy rokon nép lakik, melyet nem illik nem ismernünk. ” Dr. Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársának vetített képes előadása arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar és európai kultúra a Háromszéken született vagy itt tevékenykedő, könyveket író és gyűjtő embereknek. Zabolán, a Csángó Múzeum udvarán az intézményt megteremtő dr. Pozsony Ferenc kolozsvári professzor a csángókról tartott előadást. A Székely Nemzeti Múzeum játékgyűjteménye pedig a nagy diákokat sem hagyta hidegen. Dr. Péter Sándor a háromszéki személy- és helynévanyagról tartott előadást, dr. Zsigmond Győző professzor pedig a népi gombaismeretről. Hiripi Erzsébet pedagógus a nagybányai Németh László Líceumból érkezett. A megyében két magyar tannyelvű középiskola van, a másik Máramarosszigeten. Apad a gyermeklétszám, egyre többen román iskolába íratják gyerekeiket. Szórád Endre tanár egy párját ritkító intézményből, a délvidéki Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumából érkezett Setétpatakra. Ez a középiskola egész Vajdaságból toborozza a kiemelkedő képességű tanulókat. Létezik a régióban egy másik tehetséggondozó magyar gimnázium is, mégpedig Szabadkán, mely Kosztolányi Dezső nevét viseli. Zenta különben 26 000 lakosú község, lakóinak nyolcvan százaléka magyar. Csongrádi Zsófia tanárnő a felvidéki Párkányról és környékéről jött tanulókat hozta. /Kovács B. András: Setétpatak élménye (Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./2011. április 23.Magunkat látni mások tükrébenTapodi Zsuzsanna irodalomtörténész szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk Alig fejezõdött be Csíkszeredában a harmadik Imagológiai Konferencia (2011. április 15-16.), interjúalanyunk, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara humántudományok tanszékének vezetõje és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, még vonzóbbá téve rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körûvé az idén két napba és szekciókba sûrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk fõ témája ez az útkeresés. Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekordszámú elõadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek elõadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklõdés. - Könnyû volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven elõadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestbõl, Marosvásárhelyrõl, Debrecenbõl, Szegedrõl, �?jvidékrõl, Budapestrõl, Rómából érkezett elõadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekrõl. Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendõ kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az elsõ két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban - Magyarok a román irodalomban. Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy elõadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltük vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden elõadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását. Csakhogy... A problémákról talán majd késõbb. Elõbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia? - Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénrõl és közösségrõl alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételezõ és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében. Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítõk, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevõ mondanivalója lehet a másságképpel kapcsolatban. Azokban a felsõoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerûen az imagológiai kutatás is napirenden van. Egyetlen embernek, legyen az bár fõszervezõ, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után? - Jó volt tapasztalni az elõadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az idõkorlát ellenére is - hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idõ egy részét meghatározásra kell fordítani. A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából s az ebbõl adódó félreértésekbõl fakadt. �?szrevettem ugyanakkor, hogy azok a kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, saját helyzetünk értelmezését segítették - mások szövegeinek, kultúrájának tükrében. A régiónkra jellemzõ értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetõen azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tûnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenõrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erõteljesen közép-kelet-európai színezetûnek tûnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélõ nyugatot is utoléri. Ezek szerint az önök konferenciája nem periférikus, provinciális, hanem igen idõszerû, megoldatlan kérdésekre választ keresõ tudományos fórum. - Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvû nemzetközi konferencián vetettünk össze különbözõ kulturális diskurzus-típusokat, az együttélésbõl adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, illetve a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvûség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég. A konferencia elõzetes programját ismerve is feltûnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkezõ román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak mi mondjuk, mi halljuk típusú visszhangja legyen? - Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemzõ volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot. Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát, mondjuk, valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklõdés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig elõnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll! Miként hasznosítják a konferencián bemutatott elõadásokat? - Az elõadásokból, amelyek nem egyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevõknek az elõzõ konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele idõben. Tanulva az esetbõl, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a konferencia után nekiláttunk. A szerkesztés pedig, ami rám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek, nyerjünk a konferencián végzett munkáról. Amirõl pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak. Többkötetes szerzõként mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó mûvel jelentkezzék? - Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor elõbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen. Következõ, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyûjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, amelyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége elsõ helyen áll, meglehetõsen szûkre szabják az írásra szánt idõmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai mó 2012. január 7.Bogdán László új könyveNagyívű vállalkozásba kezdett Bogdán László A kintrekedtek című regényfolyammal – Tatjána, avagy kifelé a férfikor nyarából (2008), A vörös körben (2010), A két boldog fénygombolyag (2011) –, mely 1400 oldal terjedelemben trilógiának indult, de a harmadik kötetben a cselekményszálak egy nagyon izgalmas ponton abbamaradnak, ez a szöveg folytatását teszi szükségessé. Akárcsak a posztmodern prózairodalom olyan jeles képviselői, mint Umberto Eco vagy Milorad Pavic, Bogdán olyan szöveglabirintust szerkeszt, melyben több olvasói réteg is megtalálja a maga számára kedves tartalmat. A kisebbségi magyar irodalmakban tipikusnak tételezhető mágikus realista, szövevényes cselekményű, konkrét kisebbségi léthelyzetre utaló művet kap az olvasó, a kalandos történetek kedvelői valamelyik populáris műfajba tartozónak vélhetik: utazási regényként, kalandregényként, pikareszk-, sci-fi-, fantasy- vagy éppen detektívregényként értelmezhetik a szöveget, az erotikus témák kedvelői ugyanúgy megtalálják benne a maguk elvárása szerinti részeket, mint a transztextuális játékokat értékelő olvasók. Bogdán úgy kíván megfelelni a kortárs (erdélyi) irodalmat érintő kihívásoknak, hogy tematizálja ezeket a kihívásokat. Így jelenik meg a felvetett témák között a művészet korábbi közösségformáló szerepének megszűnése olyan hősök, mint a kábítószercsempésszé váló, volt kiváló erdélyi magyar színész, Szabó Attila, vagy az alkalmi utcanőséget vállaló világhírű opera-énekesnő, Carla figurája révén. A regényciklus a pénz mindenható hatalmát és birtokosainak a totalitarizmusénál burkoltabb, de nem kevésbé veszélyes manipulációs technikáit fedi fel a hősök kalandos hajóútja kapcsán, akik a (részben Onassisról és Soros Györgyről mintázott) “filantróp olasz milliomos”, Eduardo de Sica és “halhatatlan” társai “szegénység elleni programjának” részeseiként, a Sirály nevű jachton hajókázva az adriai szigetvilágban, parapszichológiai kísérletek áldozataivá válnak. A regények hősei többnyelvű értelmiségiek, akik idegen környezetben találják magukat, s ezért sokszor kérdéses: vajon milyen nyelven is beszélnek egymás között ezek a szereplők? Asztalos János ügyvéd legjobb barátai még bukaresti tanulóéveiből, nevük alapján román, szerb és német anyanyelvűek: Alex (esetleg csángóként) Szegeden telepedett le, Mirkó, aki “visszatért Jugóba” és Rolf, aki újra Bécsben él. A férfi narrátorok (a bizonyos életrajzi vonatkozások tekintetében írói alteregónak tekinthető), Asztalos János és Szabó Attila erdélyi magyarok, szerelmeik, az orosz Tatjána (pesti egyetemi évei folytán), a székely történelemtanárnő, Anna, vagy “ikertestvére”, a román színésznő, Laura Chelaru Kellner pedig kettős identitásúak lévén, jól beszélnek magyarul. Ám nem tudni, Laura jelenlegi szerelme, Ahmed, az arab műgyűjtő üzletember érti-e, amikor a színész páros a Rómeó és Júlia egy jelenetének különböző magyar fordításait elemzi. Mint ahogy azt sem, hogy a hozzájuk csapódó olasz énekesnő, Eduardo kedvese, Carla milyen nyelven tesz nekik vallomást intim kalandjairól. Vendéglátóik, a “halhatatlanok” közül Eduardo és Vittorio olaszok, Kiseleff kapitány (a neve alapján) orosz, Diana amerikai, de halhatatlanságba vezető útja egy olasz kisvárosból indul. Az álmok, emlékek folyton megszakítják a történetszövést, így nem csupán a cselekmény veszíti el linearitását, a személyiség is töredezetté válik: az identitás a széttartó történetek, tudatos és tudattalan vágyak halmaza lesz. Az identitás problémája a regényfolyam kulcskérdésévé nő: nem csupán a kísérleti nyúl helyzetébe belecsöppent értelmiségieknek kell minduntalan szembenézniük saját és mások múltjának tudatalattiba szorított traumáival, definiálniuk egyéni céljaikat, megtalálniuk a rájuk erőltetett kollektív rémálmok szorításából a kiutat, kideríteniük, hogy kik is a velük játszó “halhatatlanok”, maguk a titokzatos vendéglátók sem tudják önmagukról, hogy kik is ők valójában. A harmadik kötet, A két boldog fénygombolyag vége felé, amikorra Tatjánának sikerül megszerveznie a szökést, derül csak ki, hogy mielőtt felvették az évezredek alatt nem romló földi alakjukat, Eduardo és társai egy másik bolygón élő civilizációnak egy kozmikus összecsapásban alulmaradt képviselői voltak. A “halhatatlanoknak” csak azóta vannak emlékeik, mióta beleköltöztek egy-egy erőszakkal megölt ember testébe. Nekik is harcolniuk kell tehát saját identitásuk megtalálásáért, megőrzéséért, akárcsak azoknak az embereknek, akikkel unalmukban vagy rejtett célból pszichológiai kísérleteket folytatnak. A tér-idő koordináták egy része a rendszerváltás előtti és huszonegyedik század eleji Sepsiszentgyörgyre utal: Sugás-kert, Kripta nevű vendéglő stb. Az első kötet főszereplője, én-elbeszélő narrátora (a szerző életrajzára utaló biográfiai tényekkel felruházott), Asztalos János ügyvéd Bukarestben tanult, de egy vidéki kisvárosból, Bronz Béla szobra elől stoppolva indul Szegeden, Bécsen át Velencébe, ahol megismeri szerelmét, Tatjánát, és csatlakozik Eduardo de Sica társaságához, hogy velük hajóutat tegyen a Földközi-tenger szigetvilágában. A második kötet fő narrátora, Szabó Attila, a pályáját elhagyó színész szintén felismerhetően e kisvárosi keretek közül jár fel csempészútjaira Bukarestbe, s többször visszatér emlékeiben az öngyilkosságra kényszerített színész-mestere, akinek alakja – a szentgyörgyi olvasó számára evidens módon – a tragikus sorsú, a Securitate által halálba kergetett, vagy öngyilkosságnak álcázva kivégzett Visky Árpádot idézi. János elmeséli egy 1984-es emlékét, kihallgatását a Securitate tisztje által. A bejárt tér a hősök utazásával párhuzamosan fokozatosan tágul, az idő az álmok és paranormális úton előhívott emlékek révén a közelmúltra, de a “halhatatlanok” esetében kétezer évre (Caesar, Ovidius kora, vogul sámánok áldozati szertartása a medveünnepen), a szuggerált rémálmok alapján közelebbi és távolabbi múltra (őslények, dionüszoszi bacchanáliák, kísértethajók, középkori boszorkányégetés stb.) is kinyúlik. A második kötetben konkretizálódik a cselekmény jelene: a kerettörténet 2004 kora őszének három hete alatt játszódik. Ezer szövegoldal, különböző tér- és idősíkok váltogatása után a “reális időben” még mindig csak két hét telt el. Az első és második regényben is ismétlődik az ironikusan ábrázolt jelenetsor, hogy a hős Bukarest felé utazva szembesül román utastársainak agresszív, nacionalista indulataival. Pl. “Nem akarunk autonómiákat etnikai alapon! – villogott a hölgy. – Nem akarunk magyar konklávékat... – Talán enklávét akart mondani – helyesbítette a szigorú katona.” (Tatjána) ”– A magyarok vissza akarják venni Erdélyt. Soha nem is mondtak le, nem is mondanak le, és soha nem is fognak lemondani róla. – Ugyan már, drága asszonyom – húzódok el, hiszen félő, hogy a hadonászó, teljesen begerjedő hölgy véletlenül kiszúrja a szemem, s akkor egy félszeművel több lesz.” (A vörös körben) Az irónia mellett ott az önirónia is, a félszemű magyar esetleg Sütő Andrásra utalhat, akinek 1990. fekete márciusában Marosvásárhelyen a felbőszített román tömeg kiverte a fél szemét. A magyarok is jól beilleszkednek a sötét képbe: a drogcsempész banda nemzetközi, ám az ismeretlen megbízók magyarul leveleznek a dílernek kiszemelt színésszel... Az ügyvéd János azért akar elválni feleségétől, mert kiderül: míg ő a politikai üldözötteket védte, a nő a Securitate besúgója lett. A kisebbségi volt célszemélyt lelkiismeret-furdalás nélkül bemártó, azt mégis fiaként szerető Badea ezredes figurája is arra figyelmeztet: kitörölhetetlen a romániai diktatúra világának jelenléte az erdélyi magyar szereplők tudatából. A szövevényes történet mikrorétegének alaptézisei kitágíthatók és levetíthetők a makrorétegre is. (A hősnők majdnem vagy ténylegesen erőszakot szenvednek el: a hősök első szerelmei megszöknek a kommunista Romániából, vagy meg akarnak szökni, és közben mindketten balesetben meghalnak.) A nyílt vagy rejtett erőszak, és az ebből következő szabadulásvágy, szökés, menekülés a szövegfolyam alapmotívumai. A harmadik kötetben részletes leírást kapunk a diktatúra Romániájában alkalmazott lehallgatási módszerekről, a Securitate által gerjesztett félelemről, az iskolában uralkodó terrorról. Ám nem csupán a Ceauşescu-féle Romániáról, hanem az átmenet nehézségei közt bukdácsoló egész Kelet-Közép-Európáról képet alkothatunk. Igazi kisebbségi művel állunk szemben, amelyikben a hely, nyelv és én közötti törések mind tematikusan, mind pedig – a beiktatott álmok, rémálmok, emlékek révén – a linearitás megszakításával, formailag is érzékeltetik egy posztkolonialista léthelyzet jellegzetességeit. A populáris műfajok beépített témái (szex, jeti, féregjáraton bejutó őslények, hajsza) eltakarják a regényfolyam eszmei vezérfonalát, ami nem más, mint a harc a személyiség integritásának, az önazonosságnak a megőrzéséért, a szabadságért. Ez pedig nagyon is egybecseng a transzszilván irodalom hagyományos értékrendszerével. Tapodi Zsuzsa Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. május 19.Az anyanyelvi mozgalom számvetése (Huszadik évforduló)A mai magyar kormány a jogkiterjesztés vonalán haladva politizál, a nyelvi többletjogok biztosítását látja szükségesnek a határokon túl, s azon van, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben dönthessenek saját kérdéseikben – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) alapításának huszadik évfordulóját ünneplő konferencia díszmeghívottjaként tegnap a szentgyörgyi színházban –, ezért a jogtudatos cselekvéshez fog ezentúl is segítséget nyújtani. Tisztelt nyelv- és nemzettársak! – ezzel a megszólítással köszöntötte az AESZ ünnepi gyűlését Péntek János, a mozgalom elnöke, aki beszámolójában a lepergett két évtized eredményeit vette számba. A történelmi fordulat a magyar nyelv nyilvános megjelenésének élményével ajándékozott meg bennünket, mondotta, s nem utolsósorban azzal, hogy sok román is elővette rejtett magyar nyelvtudását. Az AESZ végül Háromszéken került bejegyzésre, mai székháza is itt található. A nyelvpolitika a kisebbségpolitika szerves részeként fungált az eltelt években, ennek komoly jogi hozadéka volt, kár, hogy pontosan az anyanyelvművelés kapott kisebb hangsúlyt benne, holott nyilvánvaló: abban vagyunk érdekeltek, hogy anyanyelvünk maradjon a hangsúlyos, domináns elem a kialakuló magyarromán kétnyelvűségben. Az előadó rámutatott, a szövetség tevékenysége nagyot lépett előre, hozzájárult ahhoz, hogy az évszázadig tartó távolodás után a közeledés legyen a túlsúlyos elem határon innen és túl, pontosan a határtalanítás értelmében. A mozgalom hálózatszerűen épült ki és fonódott össze az anyaországi és az utódállamokbeli társszervezetei munkájával. Ezek legfiatalabbika – jelentették be a konferencián – a nemrég megalakult kárpátaljai szövetség. Az előadó szerint mindamellett a második évtizedben némileg lankadt a mozgalom lendülete, s köznyelvünk állapota sem kielégítő, a sajtó nyelvhasználatában, a tankönyvekben is sok a gondatlanságnak, a nyelvi igénytelenségnek, a restellni való provincializmusnak tulajdonítható hiányosság. A korszak egyik legkiemelkedőbb megvalósítása annak a kutatóhálózatnak a felállítása és működtetése volt, mely pontosan a mozgalom égisze alatt jött létre, és mely mára komoly kutatási eredményekkel dicsekedhet. Az előadó végül a nyelv presztízsének további növelésére hívott fel, rámutatva, az emberi méltóság értékének felismerése emelhet ki kisebbségi létünkből nyelvi vonatkozásban is. Az anyaországi mozgalom részéről Wacha Imre főiskolai docens, a kolozsvári Georgorius Aranka Kör részéről Egyed Emese egyetemi tanár, az RMPSZ részéről Lászlófi Pál tiszteletbeli elnök köszöntötte a konferenciát, szót kapott Szabó Ágnes a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyek, Nagy R. János, az Implom József helyesírási verseny szervezője, valamint Demeter Emőke volt miniszteri tanácsos, Zsigmond Győző alapító elnök és Tapodi Zsuzsa mint a vetélkedők egyik szervezője. A konferencia délután a Kárpát-medencei anyanyelvi mozgalom helyzetének szentelt tanácskozással folytatta munkáját, a diákok vetélkedőire szombaton kerül sor. Délután kirándulni mennek a diákok, a Zágon–Csernáton–Kézdivásárhely vonal településeit látogatják végig, a vasárnap délelőttöt a díjkiosztásnak szentelik. B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. május 4.„Csak másban moshatod meg arcodat” (Imagológiai konferencia)A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem növekvő presztízsét igazolja, hogy a Csíkszeredában megtartott imagológiai konferenciára tíz államból nyolcvannál több jelentkező nevezett be dolgozataival. A tanácskozás sikere egyben tükrözi azt a lendületet is, melyet a tizenegy éves intézmény fejlődése a tavalyi akkreditációja után vett. A beköszöntőben elhangzott József Attila-idézet akár mottója is lehetne a rendezvénynek: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. A humán tudományi tanszék által tető alá hozott nemzetközi tudományos tanácskozás negyedik ilyen konferenciája az intézménynek. Az imagológia olyan sajátos kutatási terület, mely az összehasonlító irodalomtörténet része, de sajátos interdiszciplináris érintkezése van a politológiával, médiakutatással, történettudománnyal, filmesztétikával, szociológiával, nyelvészettel, s ezúttal mindezek a megközelítési módok megjelentek a konferencián is. Az első kettő ugyanis szűkebb, irodalmi jellegű volt, a románok a magyar és a magyarok a román irodalomban tematikát járta körül – két nyelven. Dr. Tapodi Zsuzsa tanszékvezető szerint két éve már az angol nyelvet is bevették a tanácskozás nyelvei közé, ezúttal pedig olyan rangos társszervezőket sikerült megnyerniük, mint a debreceni egyetem bölcsészettudományi kara, történelmi és néprajzi doktori iskolája, és ezért a történelmi vizsgálatra fordítottak nagyobb figyelmet, tehát az ókor másság-képeitől a 18. századi görög és zsidó kereskedők helyzetét vizsgáló tanulmányig, mely a tanúvallomások jegyzőkönyveit dolgozta fel. Szélesebb perspektíva nyílt tehát a kérdésekre, nemcsak Amedeo Di Francesco nápolyi professzor előadása (Milton magyarságképéről) jelentett nyitást, hanem a hagyományosan szereplő újvidéki és szabadkai kollégák mellett az eszéki, eperjesi, kassai, beregszászi kollégáké is, tehát a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság egyetemei felé is kiépülőben a kapcsolat. Ennek megszilárdulásáról az Erasmus-programban való közös részvétel gondoskodhat. A konferencián új lépést tettek a romániai tudományos életbe való integráció útján is, a brassói Transilvania Egyetem hagyományosan is partnere a Sapientiának, a román–angol szakos diákok oda jártak eddig államvizsgázni, ezúttal újdonságnak számított, hogy a konstancai és a iaşi-i egyetemről is jelentkeztek résztvevők nagyon érdekes előadásokkal. Társzervezője volt a tanácskozásnak a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság, melynek négy tagja is a Sapientián ad elő, s melynek társelnöke, Andrei Bodiu brassói tanszékvezető szintén benevezett, és külön hangsúlyozta, mennyire jól érezték magukat a román kollégák Csíkszeredában, és mennyire megváltoztak a székelyekkel kapcsolatos előítéleteik, e véleményhez Alexandru Gafton iaşi-i egyetemi tanár is csatlakozott. Egy ilyen sok előadót felvonultató konferencia megszervezése nem kis feladat, az előadások és a vita három nyelven, három szekcióban, apró szünetekkel, valóságos tudományos nagyüzemként folyt másfél napon át, e tudományos maratont tanulmányi kirándulás követte Gyergyószárhegyre és Gyergyószentmiklósra, s ezen végig tolmács segített a magyarul nem tudóknak a megértésben, így a Kréta szigetéről érkezett vendégnek is. Különben a konferencián végig színvonalas szinkrontolmácsolás útján kísérhette mindenki figyelemmel az előadásokat. Este könyvbemutatón ismertették Páll Vilma német nyelvű kötetét, valamint a tanszék szakfolyóiratának háromnyelvű számait, a tanszék többi munkatársának román és magyar nyelvű műveit. (Az Acta Universitatis Sapientiae angol nyelven közöl, miként minden sapientiás tudományos folyóirat, a Filologica sorozatnak eddig négy évfolyama jelent meg, céljuk, hogy a legmagasabb tudományos besorolást érjék el, ehhez már több feltételt teljesítettek, bekerültek a nemzetközi tudományosságba, nagy hazai és külföldi egyetemi központokkal tartják a kapcsolatot és kiadványcserét.) Aki nem tudott eljönni, így az egyesült államokbeliek vagy a finnországi kolléga dolgozata lefordítva és kinyomtatva virtuális szekcióban volt hozzáférhető, hozzászólni e-mail címen lehetett. A konferencia anyaga különben három kötetben jelenik meg, a magyar nyelvűt a debreceni egyetem fogja kiadni, a román és angol nyelvű pedig nálunk, többek közt a tanszék szakfolyóiratában jelenik meg. A tudósítót a meghallgatott pár előadásból mi ragadta meg? A kisebbségi kérdések iránti empátia vagy annak hiányának jeleit kereste. Találomra azt emelné ki például Papp Klára debreceni dékán előadásából, hogyan rendelte el Mária Terézia, hogy a görög kereskedők telepedjenek le Erdélyben és Partiumban, hogy „ne vigyék ki a hasznot az országból”. Bíró Béla professzor a közéletünket jellemző előítéletes rögeszmék gyökerét többség és kisebbség aszimmetrikus viszonyrendszerében, a torz hatalmi állapotokban, a kisebbségi jogok elutasításában kereste. Bodó Barna napjaink kolozsvári szimbolikus térhasználatából vont le megszívlelendő következtetéseket, Alexandru Gafton iaşi-i professzor a különléthez való jogban látta annak feltételét, hogy „utána átjárhassunk egymáshoz”. Bányai Éva Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című új regényéről hozott mintegy első tudósítást, Egyed Emese Bánffy Miklós Erdélyi történetének francia recepciójáról beszélt. B. Kovács András Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 3.Sapientiás épületavató Orbán Viktor nélkülA korábbi tervekkel ellentétben nem Orbán Viktor miniszterelnök avatja fel október 4-én, pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületét. A felsőoktatási intézmény szerdán a Krónikát arról tájékoztatta, hogy a napokban elszenvedett sérülése miatt a kormányfő nem utazhat a kincses városba, ezért videoüzenetben köszönti majd az ünneplőket. A Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden adott ki tájékoztatást arról, hogy sportsérülés miatt Orbán Viktor lábműtéten esett át hétfőn egy budapesti kórházban. Havasi Bertalannak, a sajtóiroda vezetőjének közlése szerint edzés közben sérült meg a kormányfő, aki a sikeres kezelést követően kedd reggel el is hagyta a kórházat. A Sapientia Természettudományi és Művészeti Kara új székhelyéül szolgáló ingatlana hivatalos átadásának díszvendége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese lesz. A felsőoktatási intézmény szenátusa által tavaly az Egyetem Napjává nyilvánított pénteki ünnepségen ugyanakkor részt vesz többek között Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Böcskei László nagyváradi és Schönberger Jenő szatmárnémeti katolikus püspök, Csűry István királyhágómelléki református püspök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. A városvezetést Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester képviseli. Az 5000 négyzetméteres épületegyüttes mintegy ötmillió euróba került; a tervezés költségeit az egyetem saját forrásokból biztosította, az építés költségeit (az összköltségek mintegy 90 százalékát) a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. Különben a pénteki ünnepség keretében posztumusz Bocskai-díjban részesül Tonk Sándor professzor, az egyetem első rektora, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány első elnöke. Bocskai-díjat kap Szilágyi Pál professzor, az egyetem volt rektora, jelenlegi rektori tanácsos. Post mortem tiszteletbeli professzori címben részesül dr. Bege Antal, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar docense, ugyanakkor kiváló oktatói díjban részesül Tapodi Zsuzsanna, a csíkszeredai Gazdasági és Humántudományi Kar docense. Rostás Szabolcs Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 10.A magyar megmaradás fundamentuma és szimbólumaTordai út Óvár felőli végében magasodik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új otthona. Az öt és hatemeletes épületegyüttest október 3-án ünnepélyes keretek között adták át a jelenleg négyszáz fős akadémiai közösségnek. A fagyos reggel nyomait még hűen őrző belső udvaron a meghirdetettnél kicsit korábban vágta át a nemzetiszínű szalagot Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese, Dávid László a Sapientia EMTE rektora és Tonk Márton, az egyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, ám a pillanat így is ünnepélyes volt. Az előzetes tervekkel ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök sportbalesete következtében nem vett részt a Sapientia kolozsvári karának otthont adó épület ünnepélyes átadásán, Lévay Anikó, a miniszterelnök felesége tette tiszteletét az eseményen. A történelmi egyházak vezetői megáldották az oktatási intézmény épületét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke – aki egyúttal a Sapientia Alapítvány elnöke is – a 111. zsoltár örök igazságát elevenítette fel: Timor Domini principium sapientiae, vagyis az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete. Az alapítóegyházak további képviselői mellett a magyar kormány is népes küldöttséggel volt jelen, ami egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az ötmillió eurós költségvetésű építkezés kilencven százalékát az anyaországi kormány állta. Az ünnepélyes épületavatást egyébként az idén második alkalommal megrendezett, Egyetem Napja elnevezésű sapientiás piros betűs napra időzítették. Az emelkedett esemény további jellegzetessége volt, hogy valamennyi meghívottat akadémiai címének megfelelően köszöntöttek. A friss faillatot árasztó kétszáz férőhelyes aulában uralkodó komoly és kimért hangulat a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek és barátaiknak kilenctagú együttese oldotta két könnyed zeneszámmal: a Loose Neckties Society ráadásul a Ladánybene 27 nevű együttes Kell egy ház című számát is átdolgozta kicsit: „a sapis szív örökké dobog”. Ünnepi beszédében Tonk Márton az egyetem szellemi alapjainak fontosságát hangsúlyozta. „Mivel hisszük, hogy immár erős a fundamentum, két évvel ezelőtt eljött annak is az ideje, hogy valódi falakat is építsünk, hogy saját otthonába költözhessen a kar. Köszönet illeti Magyarország kormányát, akik az egyetemalapítással és töretlen támogatásukkal hozzájárultak a Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda tengelyen zajló önálló erdélyi magyar felsőoktatás újbóli megteremtéséhez, és ezen épület felépítéséhez is. De köszönet illeti Magyarország minden adófizető polgárát, nemzettársainkat is. Merjük hinni, hogy döntő többségük saját elhatározásából is támogatólag cselekedett volna” – fogalmazott a dékán. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke egyértelműsítette: ha a református egyház nem kapja vissza az egyetem épületének helyt adó 11 áras telket, nem találtak volna központi helyszínen megfelelő területet, ugyanis minden korábbi vásárlási kísérlet meghiúsult, amikor kiderült az építkezés célja. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora beszédében szükséges lépésnek nevezte a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem jelen állás szerinti működését mindaddig, míg létre nem jön az államilag támogatott önálló magyar egyetem. „Bár tudjuk, hogy a körülmények játéka folytán itthon, Erdélyben még nem igazán lehet államinak nevezni, de a közszolgálati jelzőt már bizonyosan kiérdemli. Az önálló magyar oktatás itt és most már kilépett az áhított lehetőségek közül, valóság, és mindenkori életünk, sőt, hamarosan a múltunk része lesz” – fogalmazott Dávid László. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességnek nevezte magyarságunk megőrzését és felmutatását. „Ha nincs egyetem és nincs magyar oktatás, akkor nem lesz olyan magyar értelmiségi, aki a közösség érdekeit hangsúlyosan meg tudja jeleníteni. A közösség megmaradása nem lehetséges értelmiség nélkül, ez pedig nem lehetséges anyanyelvi oktatás nélkül, ezért a Sapientia a magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma” – fogalmazott Semjén. A második Egyetem Napján posztumusz Bocskai-díjat adtak át Tonk Sándornak, a Sapientia első rektorának – a díjat özvegye vette át –, szintén Bocskai-díjban részesült Szilágyi Pál professzor, az egyetem egykori rektora. Dr. Bege Antal, 49 évesen elhunyt matematikus, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar docense post mortem tiszteletbeli professzori címben részesült, míg dr. Tapodi Zsuzsannát, a csíkszeredai Gazdasági és Humántudományi Kar docensét kiváló oktatói díjjal tüntették ki. Dénes Ida Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. június 12.Dózsa György 500A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek. Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből. Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni. Dálnoki volt-e Dózsa? Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem. Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat. Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.” Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg. Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek. A vezér alakja Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható. Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja. Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be. Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki. A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani. Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 23.Dr. Tapodi Zsuzsa és dr. Pieldner Judit: KeresztöltésbenEzek a könyvek arról tanúskodnak, hogy mennyire problémás az írás és olvasás ideje, mindezek ellenére azt is üzenik, hogy olvasni jó, könyvek társaságában lenni jó – hangzott el szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott, Keresztöltés című kettős könyvbemutatón. Dr. Pieldner Judit és dr. Tapodi Zsuzsa sepsiszentgyörgyi irodalomkutatók, mindketten a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatói, akik ez alkalommal egymás frissen megjelenő tanulmánykötetét mutatták be – ahogy a cím is jelezte – „keresztöltésben”. Dr. Pieldner Judit Az értelmezés ideje című könyvében kortárs irodalmi műveket, az irodalom és film viszonyát elemzi. Ahogy dr. Tapodi Zsuzsa fogalmazott recenziójában: a kötete „kapóra jön minden olyan olvasó számára, akit érdekelnek napjaink művészeti megnyilvánulásai”. Szövegek szövete című kötetében dr. Tapodi Zsuzsa olyan recenziókat, szerkesztett előadásszövegeket, tanulmányokat gyűjtött össze, amelyek más szövegekről szólnak. A szerző magát hivatásos olvasónak nevezi, aki önmagát más nyelveken is értőnek, de elsősorban erdélyi magyarként határozza meg. Sok területen kapcsolódik a két egyetemi oktató munkája: nemcsak kollégák, a kötetekből az is kiderül, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Az esemény címadásakor sugallni akarták azt a sok-sok apró mozdulatot is, ami a varrásra jellemző, hiszen a szövegben is egymásba öltődnek a szavak, a tanulmányok, de az évek is összeérnek, akárcsak az ízek, és végül kialakul egy kerek egész, lezárul egy korszak. Mindkét kötetben olyan irodalomtörténeti értekezést, filmelemzést, kritikákat találunk, amelyek magas tudományos szinten írt szövegek, de az irodalom iránt érdeklődő nagyközönség számára is érthetőek és meggyőző erővel bírnak. Így az elemzett művek olvasására, megtekintésére ösztönzik az olvasót. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. március 2.Sok diák ír verset, novellátKeresztöltésben Tapodi Zsuzsával és Pieldner Judittal Mindketten Sepsiszentgyörgyön élnek, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatói. Dr. Tapodi Zsuzsa és dr. Pieldner Judit irodalomkutatók nemcsak kollégák, de nemrég megjelent tanulmányköteteikből az is kiderült, hogy hasonló dolgok foglalkoztatják. Irodalomról, kritikáról, a diákok érdeklődési köréről kérdeztük őket. – Az irodalomtörténetnek, irodalomkritikának ma milyen szerepe van? – Tapodi Zsuzsa: Az irodalomkritika és az irodalomtörténet mindig „később jön” a művekhez viszonyítva. Segít közelíteni az irodalomhoz, megérteni az adott alkotás, a művészet, a világ jelenségeit. Végső soron önmagunkat. A diákok vagy akár a tanárok számára is valós segítséget jelenthet egy-egy jó kézikönyv. – Pieldner Judit: Én az irodalomkritika szerepére reflektálnék. Magyar szakosként lehetőségem adódott, hogy tagja legyek Kolozsváron a Láthatatlan Kollégiumnak, amelyet Cs. Gyimesi Éva irányított. Ennek tevékenysége akkor a kritikaírásra irányult, abból kiindulva, hogy szükség van irodalombírálatra, a kortárs irodalomhoz való viszonyulásra. Tutoraink játszani (is) tanítottak a szövegekkel, például fülszövegeket írtunk fiktív, nem létező kötetekhez. Az LK-ban körvonalazódott az is, hogy a kritika tétje nem pusztán az értékítélet, a jó vagy rossz melletti voksolás, hanem ennél sokkal több lehetőséget nyújt. Az irodalomkritikát az olvasás és írás határmezsgyéjén gondolom el, amelyre talán szolgáltatásként még szükség is van, mert segít eligazodni másoknak is a kötetek között, megmutathat lehetséges olvasatokat, vagy utána megy olyan dolgoknak, amelyekre egyébként, olvasóként is „rohanó” világunkban nem mindig jut idő. – Mi a tapasztalat, ki érdeklődik a tanulmánykötetek iránt, hogyan „lehet és kell eladni” ezeket? – Tapodi Zsuzsa: A kultúra nem fejezhető ki pénzben. A rendszerváltás óta nem arról szól a könyvkiadás, hogy a szerző anyagilag bármit is nyerne. A könyvterjesztés gyakorlatilag nem működik. A tanár-szerzők viszik a kiadványaikat a társegyetemekre, konferenciákra ajándékba más egyetemen tanító kollégáknak, mert az az érdekük, hogy amit írtak, eljusson minél több tudományos műhelybe. A hallgatók számára könyvtárakba adunk be könyveket. A volt diákjaink azok, akik tudják, mit várhatnak tőlünk, ők szívesen vásárolnak, ha hozzájutnak a köteteinkhez. – Pieldner Judit: Főként kollégák, nyelv és irodalom szakos tanárok, fiatal kutatók, doktoranduszok érdeklődnek a mieinkhez hasonló tanulmánykötetek iránt, tehát inkább szakmai körökben ismertek. Elsősorban nem eladásra készültek, kevésbé árucikkek, mint inkább küldemények, ajándéktárgyak, amelyet öröm átadni valakinek, mint ahogyan kapni is öröm hasonlót. – Mennyire lehet a diákokat megfogni, mi érdekli őket az irodalommal kapcsolatosan? – Tapodi Zsuzsa: Sikerélmény-számba megy, ha egy ajánlott olvasmány után azt mondja a hallgató, hogy „remek volt”, vagy „eddig nem volt kedvenc könyvem, most lett”. A szakszövegek nehezebben mennek a mai fiatalok többségének, nincs annyi olvasási gyakorlatuk. Az irodalomhoz a társművészetek, nevezetesen a film felől lehet eredményesen közelíteni. Jó lenne, ha a közoktatásban is tanítanának médiaismeretet, hogy a fiatalok tudatos médiafogyasztókká válhassanak, ne legyenek annyira kiszolgáltatva a tömegkultúra termékeinek. Minden csoportban vannak olyan hallgatók, akiknek különösen fejlett a szépérzéke, érzékenysége, és vannak olyanok, akiknek fejleszteni lehet az igényszintjét, világlátását, és persze a tudását. Ez a tanár számára nagy elégtétel. Vagy ha azt hallja egy volt diáktól, hogy tanárként ő is azt a művet ajánlja a tanulóknak, amit az egyetemen megszerettettek vele. – Pieldner Judit: Örömmel mondhatom el, hogy vannak olvasni szerető, az irodalom, a könyvek iránt érdeklődő diákjaink, akik talán főként magukat keresik a könyvek lapjain. Azt hiszem, fontos a személyes élményeknek is teret engedni, az élmények másokkal való megosztásának is lehetőséget biztosítani. Azt is örömmel nyugtázom, hogy sok diák ír verset, novellát – úgy tűnik, mégsem értünk a Gutenberg-galaxis végére. Turoczki Gy. Emese Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. november 14.Ünnep mesével, balladávalEnnél szebb ünnepet a magyar nyelv napján el sem tudok képzelni, mint hogy a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kossuth Lajos, Cserey Jánosné arcképe alatt összegyűlnek népviseletbe öltözött fiatalok, akik meséket, balladákat szólaltatnak meg – köszöntötte tegnap a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny résztvevőit Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár, a zsűri elnöke. Bihartól Bákóig, Temesvártól Szatmárig, Kolozsvártól Bukarestig tizenöt megyéből érkezett száznyolcvan versenyző Sepsiszentgyörgyre, kicsik és nagyok, akik a mesék és balladák világában jól érzik magukat, bátrak és tehetségesek, szeretik a szépet, az igazságosat. Fúdd el, jó szél, fúdd el...; Szegedi Mariska; Eladott lány; Kerekes Izsák; Sárig mérges kígyó – megannyi jól ismert balladánk általános és középiskolás diákok előadásában és sok-sok mese kicsiktől és nagyoktól többek között a kis egérkéről, a rózsát nevető királykisasszonyról, Bolondos Gyurkáról, a kis gömböcről, a szegény ember igazságáról. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt esztendővel ezelőtt szervezett balladaversenyt, 2009-től a magyar nyelv napján tartják a mesemondók vetélkedőjét, amelyhez később a balladamondás és balladaéneklés is csatlakozott – elevenítette fel a verseny történetét Szekeres Jolán, az oktatási minisztérium tanácsosa. A verseny társszervezője a Napsugár gyermekirodalmi lap, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kós Károly Szakközépiskola, fő támogató az oktatási szaktárca. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 4.Tanulmánykötet az irodalom-, nyelv- és kultúratudományok körébőlA Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Tanszéke átal rendszeresen szervezett imagológiai konferenciasorozat 2015. április 24-24-én szervezett rendezvényének kötete jelent meg nemrég az RHT Kiadó és az EME közös kiadásában A tanulmánykötet szerkesztői (Mihály Vilma-Irén, Pap Levente, Pieldner Judit, Tapodi Zsuzsa) a konferencián elhangzott közel nyolcvan előadásból harmincat válogattak be a tanulmánykötetbe, öt nagyobb fejezetbe sorolva az anyagokat: Az élményközösség felé, Tapasztalatszerzés, emlékörökítés, Otthonosság és idegenség térben és időben, Utazás a kultúrák között, Kultúrák és nyelvek kölcsönhatása. A kötetet a tanulmányok angol nyelvű kivonatai zárják. (HOMO VIATOR. Tanulmányok az irodalom-, nyelv- és kultúratudományok köréből. 2015. RHT Kiadó- Bukarest, Sepsiszentgyörgy – Erdélyi Múzeum-Egyesület – Kolozsvár. 419 pp. ISBN 978-606-739-031-5) tudomanyhaza.wordpress.com 2016. május 25.Az irodalom addig él, amíg olvasunkAz irodalomról általában, olvasási szokásokról is beszélt az előadó, aki nem mellékesen néhány jó könyvet is ajánlott. Kevesen voltak kíváncsiak az irodalomról szóló beszélgetésre kedden délután, pedig érdekes dolgokat mondott az előadó. Dr. Tapodi Zsuzsa, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szatmári származású irodalomtanára azzal indította a G. Caféban tartott előadást, hogy három fiú édesanyjaként és irodalomtanárnőként felmérte azt, hogy ha valaki a Harry Potter világával találkozott, ami az olvasást illeti, utána nagyon nehéz visszaterelni a realista irodalomra. A technikai eszközökhöz, a nagyon felgyorsult világhoz szokott fiatalokra nem feltétlenül hat már az irodalom, óriási százalékukat csak a fantasy érdekli, mást nem nagyon olvasnak. Kivételek persze mindig vannak, de az irodalom azért is van hátrányban a nagy információáradattal szemben, mert az igazi, jó művek nem adják magukat egyből, nem lehet gyorsan végig lapozni rajtuk. A tanárnő többször is Júlio Cortázar Az összefüggő parkok című írásával, valamint Bulgakov Mester és Margaritájával példálózott, illetve többször is említette Milorad Pavic Kazár szótárát. Beszélt az egyetemen tanárként szerzett tapasztalatairól, illetve több kortárs könyvet is ajánlott a jelenlevőknek – Tompa Andrea két kötetét (A hóhér háza, Fejtől s lábtól), Marina Sztyepanova eddigi főművét (Lazar asszonyai), illetve a szerbiai magyar író, Böndör Pál Bender és Tsa. című köteteiről beszélt részletesebben, kedvet csinálva azok elolvasására. Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2016. június 22.Túlélő irodalomA Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem figyelemfelkeltő előadás-sorozatának részeként tartott tegnap délután előadást Tapodi Zsuzsa, a Teinben meghirdetett rendezvényt jó érzékkel a szabadtéri teraszra költöztetve, így többen azok közül is részesévé váltak az irodalomnépszerűsítő kísérletnek, akik különben lehet, hívei a nyomtatott szónak, ám legkevésbé érdekli őket, hogy Van irodalom a Harry Potteren túl is. A kiemelt rész amúgy Tapodi Zsuzsa előadásának címe, melyben azt a dilemmát próbálta körüljárni, hogy mit lehet kezdeni az irodalomnak és általában a művészetnek azzal a válságával, melynek tanúi vagyunk, illetve hogyan lehet továbblendíteni a „felnőtt” irodalom fogyasztásának irányába azokat a gyerekeket, akiket a Harry Potter-regények rászoktattak az olvasásra. Beszélt az irodalomnak az évezredek során alakuló szerepéről, a 20. században jelentkező válságtünetekről, melyeket annak tulajdonít, hogy az irodalom minden korábbi funkcióját időközben más médiumok vették át. Az irodalom mai küldetésének azt a lehetőségét tartja, hogy dokumentálja a bennünket foglalkoztató dolgokat – fejtette ki. Előadásának üzenetét – hogy az irodalom túlélő művészet, bár igazodnia kell a mindenkori változásokhoz – számos könyv-példával támasztotta alá, kiemelve azonban: a jó könyvnek, minden funkcióján és értékén túl izgalmasnak, lebilincselőnek kell lennie. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 12.Elmélkedés és önvallomásAz élet felénk – kisvárosi történetek A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a közelmúltban mutatták be Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című prózakötetét. Ez alkalomból a szerzővel dr. Tapodi Zsuzsa irodalomkutató, egyetemi tanár beszélgetett. A szellemi hullámhosszra ilyenkor szükséges ráhangolódásban Miklósi Attila és Olga gitárjátéka segítette a szép számban megjelent közönséget. Napjainkban egyre hangsúlyosabban tevődik fel a kérdés, van-e az irodalomnak jövője? Egyáltalán olvasnak-e még az emberek, és főként a fiatalok, illetve hogyan lehet rávenni őket arra, hogy szépirodalmat olvassanak? Ilyenkor persze elhangzik az a borúlátó vélekedés is, hogy az irodalomnak ebben a rohanó világban nincs jövője, mert az új médiumok elvonják erről a figyelmet. Való igaz, hogy a hagyományos irodalmi szerepek közül, melyek közé az információközvetítés, tanítás, dokumentálás és szórakoztatás is tartozott, a speciális médiumok többet is átvettek. Ennek ellenére azonban minden jel arra mutat, hogy kissé más formában, de az irodalom megmArad, hiszen továbbra is él bennünk az igény, hogy a sorsunkról, életünk alakulásáról, cselekedeteinkről valami fennmAradjon. És ez a törekvés igaz a szűkebb vagy tágabb közösségekre is. Tapasztalatból viszont azt is tudjuk, hogy egy megfelelő formában tálalt történet – mivel szórakoztat is – sokkal inkább leköti a figyelmünket. Az irodalom pedig ezt a szerepet is betölti a kezdetek óta, tehát továbbra is szükség van rá. És amíg akadnak olyan emberek, akik kezükbe veszik a könyveket, és elolvassák azokat, illetve olyanok, akik elég bátrak ahhoz, hogy leírják a gondolataikat, akik szépen és közérthetően vallanak mindarról, ami foglalkoztatja őket, addig az irodalom él és élni fog. Sepsiszentgyörgyön pedig, amint ezt Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című könyve is igazolja, sok ilyen egyén akad – vélekedett az irodalomkutató. A továbbiakban a szerzőtől megtudhattuk, hogy alkotás közben gyakran találkozik az emlékeivel, melyeket ilyenkor újra átél, illetve a múlt ködéből felmerül azoknak az arca, akik valamilyen módon szerepet játszottak az életében. Nem véletlen tehát, hogy írásaiban sok az önéletrajzi vonatkozás, hogy a gyermekkorhoz, szülőfalujához, az akkor és ott megélt élményekhez vagy ahhoz a kisvároshoz kapcsolódnak, melyben évtizedek óta él és dolgozik. És az sem akaratlan, hogy a lírai leírásokat kedveli, hiszen műveiben ő is érzelmek, gondolatok tükrözésére és közvetítésére törekszik. Mindezzel kapcsolatban a könyv hátlapján Tomori Gábor a következőket írja: „Az író, amikor a valóság elemeiből történeteket formál, nem egyszerűen dokumentálja, amit meg- és átélt, hanem újra szembesül élményeivel, elgondolva az események mozgató rugóit, a jellembeli változásokat, s terjedelemtől függetlenül igyekszik egy-egy írásban is teljességet adni a valóságról.” Mi pedig a frissen megjelent könyvet olvasgatva elcsodálkozhatunk, hogy milyen pontosan rámutatott a benne foglaltak lényegére. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 5.Nemzet- és lélekmentőkA magyar irodalmi táborokra emlékeztek Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján. Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban. Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett. Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot. Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is. Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 6.Időutazás irodalmi táborokbaMinden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak. A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is. Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt. Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt. Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30 | 31-33
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
